Post Image

„A mi felelősségünk, hogy érthetően fogalmazzunk a betegeknek” – Dr. Kulja András a Mandinernek

Ha nem vagyunk jelen mi, szakemberek a közösségi médiában, akkor lényegében nincs gátja az álhírek terjedésének – mondta Dr. Kulja András sebész, akivel a Brain Bar fesztiválon beszélgettünk az egészségtudatosságról és annak erősítéséről.

Alig egy év alatt közel kétszázezer követőre tett szert. Miért adja a fejét egy sebészorvos arra, hogy videókat készítsen és töltsön fel a TikTok-ra?

Teljesen véletlenül került ez a fajta tartalomgyártás az életembe. Pszichiáter rezidensként kezdtem a pályámat: három évig foglalkoztam depressziókutatással, először hallgatóként, majd rezidensként. Azt vizsgáltuk, hogyan változik meg a beszéd a depresszióban szenvedőknél, ezeket a hangváltozásokat mértük és olyan algoritmust fejlesztettünk, ami hang alapján képes felismerni a depressziót. Azt találtuk, hogy valóban vannak eltérések – és nemcsak olyanok, amiket egy vájtfülű szakértő azonnal érzékel – hanem olyanok is, amelyek mérhetők: sokkal színtelenebbé válik a hang, sokkal kisebbek a kilengések, csökken a hangok amplitúdója és lassabbá válik a beszédtempó is. A nők beszédkészsége valamivel fejlettebb, ezért náluk ezek a változások kevésbé észrevehetők, tudat alatt jobban tudják maszkírozni a hangjukat. Már akkoriban nagyon érdekelt a kommunikáció, de nagyon hiányzott a manualitás, így másfél év után váltottam a sebészetre.

Elsőre erősnek tűnik ez a fordulat. Hogyan lesz pszichiáterből sebész, miért épp ezt az irányt választotta?

Ötödévben, amikor sebészgyakorlaton vettem részt, nagyon megtetszett ez a terület, de akkor már benne voltam a pszichiátriai kutatásomban. Azután, hogy elkezdtem a pszichiátriai hivatást, rájöttem, mennyire hiányzik a pörgés, vagyis az, hogy „menjek és gyorsan csináljak valamit”, éppen ezért váltottam. A váltást követően szembesültem vele, hogy a manuális szakmákban mennyivel kevesebb idő jut a beteggel való kommunikációra – ami egyébként a szakmából adódik. Például egy éjszakai ügyeletben, amikor sok a betegfelvétel, vagy éppen több sürgős műtétet kell elvégeznünk, nem egyszerű időt szakítani arra, hogy olyan részletességgel tájékoztassuk a betegeket, hogy ne maradjanak kérdések bennük.

„Sokat gondolkodtam, hogyan informálódhatnának a betegeim, amíg én mondjuk a műtőben operálok.

Jött az ötlet, és elkészítettem életem első YouTube-videóját, ami a vakbélgyulladást mutatja be animációkkal színesítve. Nem sokkal később egy véletlen folytán találkoztam a Semmelweis Egyetem egészségügyi menedzserképzőjének oktatóival, akiknek hála, részt vehettem egy nyári egyetemen Barcelonában, ahol a digitális egészség témakörével foglalkoztunk. Ezt követően beiratkoztam az egészségügyi menedzser képzésre, ahol szerencsére nagyon modern az oktatási szemlélet. Itt kezdtem el alaposabban foglalkozni a betegedukációval, most a PhD képzés megkezdésén gondolkodom.

A teljes cikk itt érhető el: mandiner.hu

svg„Bennünk nem lehet alkatrészt cserélni, mint az autókban” - Dr. Kulja András
svg
svgDr. Kulja András: Az erre képzett kutyák már korai stádiumban felismerhetik bizonyos tumoros betegségek szagát

Leave a reply