A fiatalok naponta 4-5 órát töltenek a közösségi médiában, ami a mozgástól veszi el az időt. Sokkal kevésbé aktívak, ez nem csak a szívre, a tüdőre és csontokra és van
Dr. Kulja András sebész rezidens és tartalomgyártó szerint „viszonylag komoly” lehet Katalin hercegné állapota – Vilmos herceg felesége néhány nappal ezelőtt közölte a nyilvánossággal, hogy rákkal küzd, és kemoterápiás kezelést
Sokkolta a világot szívszorító bejelentésével Katalin hercegné, aki videós üzenetben osztotta meg azt, hogy a januári műtétje óta kemoterápiás kezelést kap. A 42 éves hercegné elmondta, a rákot a műtét utáni
Dr. Kulja András egyedülálló estje március 28-án lesz látható a Hangvillában.A TikTok-on már több mint 350,000-en követik András doktort, aki ezúttal az online térből kilépve egy élő előadás keretében hozza
350 ezres követő tábor, többmilliós megtekintés – Hazánkban először indított egészségügyi TikTok-csatornát a már védjegyévé vált bordó orvosi ruhájában dr. Kulja András, aki májusban szakvizsgázik sebészetből.– 2016-ban végzett a Semmelweis
Fizikai tünetei is lehetnek annak, ha túl sok munkát vállalunk, és sokat szeretnénk egyszerre teljesíteni. A fizikai tünetek sokáig azonban sokáig rejtve maradhatnak, hiszen nem egyik pillanatról a másikra alakulnak
A társadalom egy része úgy véli, hogy a közösségi médiában tevékenykedő influenszerek élete az edukálás és szórakoztatás ellenére is leginkább semmittevésből áll. A Post For Rent ügynökség úgy döntött, felveszi
A világjárvány idején egy ország szívébe lopta be magát dr. Kulja Andris, aki év elején apai örömök elé néz. A sztárdoki feleségével, Katával együtt gőzerővel készül a jövevény érkezésére, ám
Ma már alapjaiban befolyásolhatja az életünket, hogy milyen tartalmakat, információkat, álinformációkat osztunk meg a közösségi felületeinken. Hatványozottan igaz ez az egészségügyi témákra. Mindennek a rejtett és valós veszélyeiről beszélt a
A teljes adás itt érhető el: Miért nagyon veszélyes ha úgy osztunk a social media platformokon egészségügyi tanácsokat, hogy ahhoz nincs megfelelő végzettségünk? – Dr. Kujla András sebész rezidens, „TikTok